Tegnap szűken vettem az irodában a kanyart, melynek az lett a következménye, hogy úgy bevágtam a lábam a kisszekrénybe, hogy ugyan a lendület még kivitt a folyosóra, de ott meg kellett állnom... 'ordítani' egyet. Ez abban nyilvánult meg, hogy görnyedten fogtam a combom (hátha a kézrátétel, ugye...) és fájdalmas grimaszt vágva csendesen elmormoltam egy 'affeneegyemeg'-et. Majd bicegtem tovább. Ez azért előre vetítette, hogy talán ez nem az a hamarelmúlik-fajta megmozdulásom volt -és lőn: a jobb lábamon egy hatalmas lila folt van. És fáj:-S

Az agyamban meg lila köd lehet (de ez legalább nem fáj:-)), mert képes voltam a tömegközlekedésről NEM a megfelelő megállóban leszállni. Ejjmiakő! Az az egészben a legszebb, hogy ez másnál talán rossz előjel arra vonatkozóan, hogy talán 'elvesztíti' régi önmagát (affenének fogalmazok ilyen bonyolultan!;-)), de nálam ez a 'gyógyulás' jele:-)
Na jó, pontosítok: a jelnek egy fura megnyilvánulása, mert valójában nem sűrűn fordul elő velem ilyesmi, de elszerteszanáskodni a figyelmemet (még mindig bonyolult!;-)) nálam egy normális állapot:-)

*lilaliba* (nahhh, ez egyszerű!:-D)